Magáról az Őrségről hosszan lehetne írni, hiszen csodálatos táj, kultúra, hagyományok jellemzik Magyarországnak ezt a vidékét. A szócséplés helyett azonban mindenkit arra buzdítok, hogy töltsön el néhány napot itt, mert páratlan élményekkel gazdagodhatnak az idelátogatók.

"Eőrségnek Tartománya fekszik az Országhnak Napnyugoti Szélén I.N. Vas Vármegyének Déli részében, dél felől közel a' Vandalusok, Napnyugot felől pedig a' Stáerek szomszédságában, .... . Nap keletről határos I.N. Zala Vármegyével, ...."
írja Nemes-Népi Zakál György 1818- ban az Őrségről.
 
Valamikor járatlan rengeteg volt ez a folyók formálta dombvidék, az országot védelmező gyepüvonal fontos szakasza. A szeres települések kialakulásában nagy jelentősége volt a védelmi szempontoknak, amelyet nagy gonddal szerveztek meg az Árpád-házi királyok. IV. Henrik 1051. évi támadása után besenyőket és székelyeket telepítettek ide, hogy a magyar őslakossággal együtt védjék a határt az erdővidéken. Az itt lakók a XVII. század végéig szabad királyi őrállók voltak, s a király után legfőbb elöljárójuk az őrkapitány, aki 12 választott esküdttel együtt látta el a megyétől független közigazgatási és bírói teendőket. Az őrségi falvak lakói kultúrájukban színes keleti hagyományt, nyelvükben ódon ízeket, népművészetükben igen sok székely vonást őriznek. Az őrség falvai a Zala folyó forrásvidékén (Szala-patak) és a Kerka középső völgyszakaszán helyezkednek el. A patakvölgyre tekintő domboldalakon egymástól távol sorakoznak a pár házból álló települési egységek, a szerek.

Szalafő

A falu megmaradt olyannak, amilyennek a honfoglalás korában alakult. Szalafő hét halmon épült. Mindegyik dombon egy-egy szer húzódik meg. Pityerszer nevét valószínűleg attól a pityer nevű madártól kapta, amely itt nagyobb tömegben tartózkodott. Itt található a szabadtéri falumúzeum, amely megőrizte a régi világot. Az épületek eredeti környezetükben állnak. Nevezetességei az un. "kerített ház" és az emeletes kástu, amely az országban csak itt található. A kástu mellett látható az úgynevezett tóka, melyet az itatóvíz gyűjtésére és tárolására ástak. Ha a szükség úgy kívánta, vizét főzésre is felhasználták. A református templom 1842-ben épült, azóta többször felújították. Szalafő a Szala vizétől kapta a nevét, amely az innen nem messze található Fekete-tóból ered. A Fekete-tó egy szigorúan védett tőzegmohaláp, ahol a néphagyomány szerint egykor egy templom állott, amelyet Isten elsüllyesztett és helyében a tavat fakasztotta.